A Szent János Kórház alapításának, működésének rövid története 1
Írta: Prof. dr. Krakovits Gábor c. egyetemi tanár

A középkori központot képező Buda ellenében a Duna bal partján a XVIII. században Pest erős fejlődésnek indult. Nemcsak modern paloták, bérházak, közigazgatási épületek, hanem a tudomány, oktatásfellegvárai, így a kórházak, klinikák döntő része Pestre került. A budai terület inkább kirándulóhelyként jött szóba, de a század vége felé a lakosságerősen megszaporodott. Ezért született meg l887.  június 28-án Budapest, fő és szék város törvényhatóságának közgyűlésén, hogy az addig tervbe vett régi Szent János Kórház bővítése helyett a 87. évi 534. határozatában megjelölt 300 ágyas új kórház építését rendelték el, amely későbbiekben új Szent János Kórháznevet kapta.

A régi Szent János Kórházról, - amely a mai Margit körút és Hattyú utca szögletében helyezkedett el - csak a jelenlegi budai autóbusz végállomás által körülhatárolt kis téren a bozótok által eltakart emléktábla és a kórházi fal maradéka lelhető fel, utalva az előző majd 300 évre, amikorra a kórház eredete visszavezethető.

Abban az időben a kórházak inkább szegényháznak mondhatók voltak, amelyek a jómódú polgárok adományaiból éltek. Ezek az intézmények fogadták be elsősorban a ragályos betegeket, akik szegénységüknél fogva otthon elkülönített elhelyezést nem nyerhettek. A kórház és a szegényház fogalma összemosódott és csak később az orvostudomány fejlődésével a szakosodásoknak megfelelően jöttek létre, így a János Kórház elődjében is egyes gyógyító egységek.

A kórház a XVIII. században, elsősorban szegény betegek ápolását végezte, valószínűleg 12 ággyal. 1739-ben ismét pestisjárvány tört ki, és ekkor a halottak száma már Budán is hatalmasra nőtt. Ekkortájt építettek egy kis kápolnát a telek sarkára, amelyre 100 éves fennállása alkalmából egy tornyot építettek .

Amikor 1777-ben a nagyszombati egyetemet Mária Terézia rendeletére Budára helyezték, a várban lévő elméleti oktatás mellett - mint Hőgyes Endre írja: "Budán e tekintetben valamivel jobban ment a dolog, mert a tanítást a szegények kórházának betegein végezhették". Ekkor dolgozott itt Schoretits Mihály belgyógyász professzor, későbbi dékán, valamint Lencz K. Jakab sebész-szülész, az első magyar dermatológiai könyv írója. A XIX. század első felében a kórház saját orvossal nem rendelkezett, de Phisterer András /Buda tiszti főorvosa/, Christen Xavér Ferenc, valamint Beér János budai orvosok a kórház betegeit is kezelték, valamint a Pesti egyetemen is tanítottak.

Az évszázad végére az épület állaga megromlott, falai düledezni kezdtek. 1799-ben a helytartó tanács felhívta a várost, hogy új kórházépületet tervezzen. 1819. október l6-án József nádor és neje Mária Dorottya helyezte el az alapkövet, 1820. szeptember 14-re, 11 hónap alatt átalakították a kórházat, amelyet polgári városi kórháznak neveznek. Az épület egyemeletes volt és a mai Margit körút felé nézőfront szép barokk stílusban készült. Az építés során a nepomuki szobrot lebontották. A kórház átépítése után új szobor került felállításra a templom elé, amely összeépült a fő épülettel. Schramm 1822-ben már beszámol arról, hogy 1821-ben 173 beteget kezeltek, 100 gyógyultan hagyta el a kórházat. Akkor még mindig budai városi kórháznak hívták az épületet, bár Ignácz Sczlezinger 1840-ben megjelent könyvében a fenti megjelölést kiegészítve írja, hogy Szent János Kórházként is ismerik. 1848-1849-es magyar szabadságharc idejében az emelet egyik végében már műtő is létesült. Ekkor egyes források név szerint is megemlítenek honvédeket, sőt tiszteket, akik sérülésük folytán kerültek a kórházba ellátásra.

1872-ben a városegyesítés után már külön igazgató vezette a kórházat. Ekkor tombolt a kolera járvány. Az ágylétszám 100-ról 234-re emelkedett, 20 kórteremben 6 orvos látta el a betegeket, évente 4-5000 forgalom mellett. Megemlítjük, hogy a szabadságharc előtt német és gótikus német írásos feljegyzések a szabadságharc után már magyarul történtek és magyar nyelvű kórlap valamint adattárolás bevezetésre került.

A század végére Buda lakossága nagyon nagymértékben nőtt. Ezért egyre inkább szükségessé vált, hogy egy megfelelő, korszerű kórházat építsenek. A vásárlandó telek kiválasztása során elsősorban annak ára jött számításba. Hosszas vita után, a szőlőtőkéket elpusztító járvány által sújtott diósárok dűlőre esett a választás, mert ennek a teleknek ára lezuhant. A tereprendezés után, mely nem kis összegbe került, 1889. június 5-én Haberhauer I. tanácsos jelentése alapján a régi vámház és a katonai temető között jelölték ki a kórház építési területét. Ő maga tömbkórházat javasolt, de előzetes vizsgálatok alapján, Darányi Ignác bizottsági tag javaslatára pavilon rendszer mellett döntöttek. December 14-én írták ki az építési pályázatot, 10 pavilon felépítésével, 1 220 000 forint megajánlásával. A három esztendeig tartó építkezés befejeztével 115 574 forintot szavaztak meg felszerelésnek. A gazdasági visszaélések miatti  viták után 1898. augusztus3-án ünnepélyes külsőségek között megnyitották Budapest Székesfőváros Új Szent János Kórházát, mely végül is 420 ággyal nyitotta meg kapuit. Az épületek KuK, német-osztrák stílusban készültek, általában három emeletesként,kiegészítésként használható alagsorral. A déli oldalon szép teraszokkal és akkoriban nagynak számító ablakokkal rendelkeztek a pavilonok. A Fővárosi Közlemények 1898. március 4. már a "közeljövőben elkészülő kórházi szervezet tervezeté"-t is ismertették.

A régi kórházépület szegényházként a második világháború derekáig működött, amikor a Várostroma alatt rommá nem lőtték. A romokat l949-ben eltakarították a városrendezés keretében.

1898-ban még csak öt osztállyal indul meg a munka: sebészet, belbeteg, gyermekbeteg, bel-, bőr- és bujakóros betegek osztálya, végül szembeteg osztály, de ugyanakkor fiókosztályként szülő és nőbeteg, gyermekragály és vegyes osztály is felállításra került. 1903-ban épül Wodiáner Albert gazdag vállalkozóadományából egy lábadozó betegek részére készült pavilon, mely még ma is korszerűnek számító stílusban épült. A későbbi évek folyamán a kórház felső részén három pavilont építettek. 1910-ben már Röntgen-laboratóriumlétesült, 1917-ben központi laboratórium. 1918-ban megalakult az ország első ortopéd sebészeti osztálya. A bőr és nemi osztályt 1934-ben urológiai osztállyá alakították, majd 1935-ben új, modern szülészeti osztály épült, majd száj- és fogbeteg, fülészeti, stb. osztályok- úgyszólván minden orvosidisciplina képviselve volt. Az elme-idegosztály mintegy 150 ággyal indult. A második világháború után külső osztályok is működtek, mint a Szinetár Ernő által alapított mentálhigiénés osztály a Rózsadombon, a pesthidegkúti elme rehabilitáció, Széher úti Kórház. A II. világháború után a Vár alatti sziklakórház is a János Kórház kezelésébe került.

Az első világháború nehézségeit átvészelve, mely főként anyagi szűkölködést jelentett, újból megindult a munka és nemcsak technikailag fejlődött a kórház, hanem tudományos eredményeket értek el nagynevű elődök. A teljességre nem törekedve emeljük ki az országos, ill. nemzetközi hírre szert tett orvosokat: a belgyógyász Gyurmán Emil /1998-1923/, Fodor Imre /1945-56/, Baráth Jenő belgyógyász /1952-67/, a gyermekorvos Lénárt György /1949-71/, a sebész Kuzmik Pál /1912-14/, Manninger Vilmos /1914-35/, Bugyi István a 20-as években Sebestyén Gyula /1940-47/, az  urológus Rihmer Béla /1913-36/, Noszkay Aurél /1943-74/,szülész Árvay Sándor /1944-46/, a szemész Grósz Emil /1901-02/, Csapody István/1929-59/, a gégész Török Béla /1913-25/.

A második világháború alatt a kórház munkájában fennakadás nem volt. A kórház vezetése és főorvosi kara tisztességesen viselkedett, katonaszökevényeket és vallási okokból üldözötteket bujtatott. Horváth Boldizsár professzor személyesen mentett ki az óbudai téglagyárból elhurcoltakat. Sajnos áldozatai is voltak a rémuralomnak, Góth főorvost a kórházból hurcolták el, Dr. Kéry Rezsőt a kórház területén lőtték agyon.

Bombatámadás nem érte a kórházat, viszont az ostrom sok kárt okozott, mert a nyilasok és németek védőállást rendeztek be a kórházban és környékén. A gyógyító munka teljes vízhiányban és nehéz élelmezési gondok közt is megfelelően történt. A háborús károk elhárításával teljességgel megindult a munka. 1952-ben a szovjet mintára poliklinikák kerültek ideiglenes kialakításra az amúgy is szűkös kórházi körülmények között. Kezdetben az I-II-XII kerületi rendelőintézet, amely a XII kerület vonatkozásában jelenleg is pavilonokban van elhelyezve.

Az 1956-os forradalomban a kórház sebesülteket fogadott, saját mentőszolgálatot szervezett és Horváth professzor révén, aki a Nemzetközi Vöröskereszt vezetőségének tagja volt,megfelelő gyógyszerekkel rendelkezett. Ez a tevékenysége volt oka későbbi kényszernyugdíjazásának.

1970-ben átadták az Ortopédiai Osztály ambulancia műtőblokkját, a 80-as években a Gégészet újépületét, korszerű konyha épült, és több osztály, mint. pl. a II. Belgyógyászat átépítésre került. A kórház műszerparkja megújult, CT,ultrahang labor létesült. A főváros kórházai közül csak itt találhatós zájsebészet és idegsebészeti osztály.

Az intézmény azon kevés egészségügyi létesítményhez tartozik, ahol - a szívsebészetet kivéve- a korszerű orvostudomány mindegyik ága képviselve van.  Reméljük, hogy a régi intézmény múltjának és hírének megfelelően működhet majd a jövőben is.

1 A kórház száz éves jubileumának alkalmából készült összeállítás

Írta: Prof. dr. Krakovits Gábor c. egyetemi tanár

FORRÁS: www.janoskorhaz.hu