A betegségről

A vesében termelődő vizeletet a húgyvezeték továbbítja a hólyagba. E kórképről akkor beszélünk, ha a veséből való elfolyás nehezített vagy akadályozott. Vizelettovábbítási zavar különböző okokból alakulhat ki, leggyakrabban a vesemedence-húgyvezeték átmenet fejlődési rendellenessége vagy külső leszorítása illetve belső eltömeszelődése miatt.

A vesemedencében pangó vizelet nyomásfokozódása kezdetben vesemedence tágulatot, később vesekárosodást, vesepusztulást okoz. A vizeletpangás fertőződés esetén súlyos gyulladás kialakulásához vezet, és hajlamosít a kőképződésre.

A kezelés célja és a műtéti javallat

A kezelés célja, hogy a kórosan magas üregi nyomást eredményező elfolyási akadály megszüntetésével megelőzzük illetve megállítsuk a veseállomány pusztulását, vagy a már elpusztult vese eltávolításával kivédjük a további szövődményeket. Ez csak műtéttel lehetséges, azonban a megoldás az érintett vese állapotától függ.

· Viszonylag jó működésű veséknél vesemedence plasztikát végzünk.

· Jelentősen károsodott vese megmenthető lehet a vizelet átmeneti, tehermentesítő kivezetésével, amelyet követően - a veseműködés érdemi javulása esetén - lehetővé válik a vizeletelfolyás helyreállítását célzó műtét.

· Súlyosan károsodott, alig működő vagy működésképtelen vese már nem menthető meg, eltávolítása azonban a későbbi szövődmények (fertőzés, magas vérnyomás, stb.) elkerülése végett feltétlenül szükséges.

A veseműködés megítélése elsősorban izotópvizsgálattal történik, ennek birtokában a kezelésről - gondos mérlegelés után - mindig a műtétet végző orvos dönt.

A vesemedence elfolyási akadályt elhárító beavatkozások nagy műtétek, mely altatásban, hasi feltárásból történnek. Az akadályt okozó elváltozás eltávolítása után a megkisebbített vesemedence és a vesevezeték között helyreállított folytonosság tehermentesítésére a vizelet egy csövön át átmenetileg elvezetésre kerül (bizonyos esetekben a megoldás lehet ennél egyszerűbb is).

A betegre háruló kockázatok

Valamely beavatkozás abszolút kockázatmentességét egyetlen orvos sem garantálhatja.

Általában műtéti kockázatnak az eredménytelenség illetve az olyan szövődmények valószínűségét nevezzük, amelyek a szakmai szabályok betartása mellett is előállhatnak, bekövetkeztük előre nem látható és teljes biztonsággal nem védhető ki. Értelemszerű, hogy ezekért a sebészt nem terheli felelősség, ezt a (minimális) kockázatot a betegnek kell vállalnia, amikor beleegyezést ad a műtéthez. Ilyen kockázati tényezők pl. a szokatlan anatómiai viszonyok, más társuló betegség vagy kóros állapot, a szervezet szokatlan reakciója a műtét során felhasznált anyagokra illetve magára a műtéti beavatkozásra, nem sterilitási hibából fakadó ún. endogén fertőzés, megfelelő tanúsítvány ellenére előforduló anyaghiba. Mindezek a mindennapi gyakorlatban vérzés, utóvérzés, véletlen sérülés, belső varratelégtelenség, varratkilökődés, sebgennyedés vagy sebgyógyulási zavar, a várttól elmaradó gyógyeredmény illetve késői szövődmények (pl. hegesedés vagy hasüregi műtétek utáni bélösszenövések talaján kialakuló működési zavar) formájában jelentkezhetnek, de ezek statisztikai gyakorisága messze elmarad a műtét nélkül bekövetkező állapotromlás valószínűségéhez képest.

Mindezen általános meggondolásokon túlmenően a vesemedence plasztikai műtéténél az alábbi szövődmények fordulhatnak elő:

· sebfertőzés, varratkilökődés

· tartós vizeletcsorgás a műtéti területből, varratelégtelenség vagy átmeneti vizelettovábbítási akadály miatt,

· ismételten kialakuló szűkület a műtéti területen,

· a sikeres műtét ellenére is megállíthatatlanul folytatódó vesepusztulás, melyre különösen a beavatkozás előtt vagy után lezajló vesegyulladás hajlamosít.

Műtéti előkészítés

Minden műtét előtt alapos fürdés, hajmosás szükséges. A hosszú hajat ajánlatos összefogni, a körmöket rövidre kell vágni. A beteg órát vagy ékszert nem viselhet a műtőben.

Valamennyi szóba jövő műtéti típust előzetes vizsgálatok (képalkotó, izotópos, laboratóriumi, altatóorvosi) és kellő előkészítés után, altatásban végezzük.. Az altatás miatt a műtét előtt legalább 6 órás éhgyomor szükséges (azaz sem enni, sem inni nem szabad).

A műtét utáni szakkal kapcsolatos tudnivalók

A kórházi ápolás ideje a műtét fajtájától függ, de mindenképpen több napig tart. Vesemedence plasztikánál a gyermeket napokig fektetjük, hogy elkerüljük a vizelet és a sebváladékok kivezetésére szolgáló csövek kicsúszását. Ennél a műtétnél a gyermek először infúziót és intravénás antibiotikumot kap, majd fokozatosan térünk át a szájon át történő táplálásra és gyógyszeradagolásra.

A kórházi kezelést követő otthoni lábadozás idejét és a szükséges gyógyszerelést a végzett műtéti típushoz igazítva egyénileg állapítjuk meg.

Várható eredmény

A műtéti kezelés eredményességét csak a hosszas gondozás folyamán lehet felmérni. A veseüregek tágulata általában csak jóval a műtét után kezd javulni. A rendszeres vizelet- és ultrahangos ellenőrzést és a szükség szerint indokolt izotóp vizsgálatot a gondozást végző orvos rendeli el.

Kérjük, hogy a műtét után jelentkező panaszok esetén forduljanak kezelőorvosukhoz!

 <-->